Az éjszaka árnyai


 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!

Welcome

Üdvözöllek vándor! Oldalunk egy saját szálon futó, vámpírokkal, alakváltókkal, vadászokkal megspékelt játékot kínál, melyben te döntheted el, hogy melyik oldalra állsz, de a döntés nem mindig könnyű. Te talán véget tudnál vetni a régóta dúló vérvonalak közti viszálykodásnak? Vagy hasznot húznál ebből? Csatlakozz, és játszd velünk a történetet.
Staff


Azazel



Nicholas



Patra

Latest topics
» Café from 1870
Szomb. Márc. 07, 2015 11:49 pm by Vendég

» Végzet Ereklyéi
Pént. Feb. 13, 2015 8:27 am by Vendég

» Mysterious New Orleans
Kedd Nov. 25, 2014 8:37 am by Vendég

» Sin City - Chicago, a bűnok városa
Kedd Jún. 10, 2014 6:02 am by Vendég

» Lost Odds
Pént. Jún. 06, 2014 10:49 am by Vendég

» Once upon a Dream - Eric and Azazel
Pént. Május 30, 2014 6:02 am by Eric Marshall

» Nicholas & Benjamin - Black Velvet Night Club
Pént. Május 30, 2014 5:43 am by Nicholas

» Benjamin & Cath - Japán kert
Csüt. Május 29, 2014 1:41 am by Benjamin T. Benton

» Karine & Benjamin - Mozi
Szomb. Május 17, 2014 3:46 am by Benjamin T. Benton


Chatbox

Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (10 fő) Hétf. Ápr. 21, 2014 3:42 am-kor volt itt.
Statisztika
4
9


Credits
Az oldalon felhasznált képeket az interneten találtuk, mi alakítottuk át, kérjük, jelezd, ha máshol felhasználnád őket. A különböző leírások szintén saját kreálmányok, segéd forrás a könyvekben szereplő leírás a világról, ha egyezést találsz más oldallal, kérlek jelezd a staffnak.

Share | 
 

 Kai Huang

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Kai Huang

Farkas
Farkas
avatar


Hozzászólások száma : 1

TémanyitásTárgy: Kai Huang   Hétf. Május 12, 2014 11:31 am

Kai Huang


Adatok  


Avatar: Lu Han
Kor: 28 év
Faj: Vérfarkas
Képességed/fegyvered: A megtévesztés mestere vagyok, ez annak számít? Ha esetleg nem bizonyulna elégnek, hordok magamnál egy ezüstözött tőrt, biztos, ami tuti.
Szexuális beállítottság: Hát, kezd egyre sanszosabbá válni, hogy meleg vagyok.


Jellem és kinézet  


Jellem: Ha csak egyetlen szóval kéne jellemeznem magam, minden bizonnyal a kiismerhetetlenre esne a választásom. De mivel sajnos ennyi nem elég ide, megpróbálom dióhéjban összefoglalni, mire is számíthatsz tőlem. Először is inkább kifejtem ezt a bizonyos szót. Az előző mondatom hülyeség volt, mivel sosem tudhatod, hogy mire számíts. Az igazat megvallva sokszor még én sem tudok kiigazodni magamon és a hangulatingadozásaimon. Az egyik pillanatban én vagyok a legaranyosabb, legalázatosabb ember, akivel életedben találkozhattál. Bizonyos emberekkel szemben, vagy pillanatnyi kedvtől függően vagyok naiv, és sajnos néha túlzottan is. Túl sok dolgot hiszek el, amit mondanak nekem, de sosem tanulok a hibáimból. A barátaim rendszeresen sportot űznek belőle, hogy engem szívassanak ezzel, ha látják az arcomon, hogy épp ilyen a hangulatom. De ne tévesszen meg, ha elsőre egy szeretnivaló mindenkikedvencének tűnök, mert egyik pillanatról a másikra válthatok át ennek szinte az ellentétébe. Ez vagy azt takarja, hogy önkívületi állapotban fetrengek órákat és akár sírok is - igen, roppant férfias, tudom... -, mint egy fogyatékos vagy bunkó és lekezelő vagyok mindenkivel. És sajnos főleg azokkal, akik ezt a legkevésbé sem érdemlik meg. Még szerencse, hogy a barátaim 90%-a már tudja kezelni a hülyeségeimet, vagy legalábbis nem sértődnek be, ha ok nélkül leszek bunkó hirtelen.
Alapjáraton nem vagyok valami hűséges, ami szintén a negatív tulajdonságaim sorát szaporítja, de mentségemre szóljon, hogy csak azokkal szemben nem megy, akikkel felszínes a kapcsolatom. Nem, pontosítok. Van egy-két ember, akikhez nagyon ragaszkodom és a végsőkig kitartok mellettük, bármi áron, ám máskor mindig arra fordulok, amerre nekem épp hasznos vagy előnyös. Az sem szokott érdekelni olyankor, ha megbántok vagy elárulok vele valakit.
Nem valami farkasos tulajdonság, de az egyik gyengepontom a tarkóm és a fülem mögötti rész. Mikor az elején felvázolt, kedvesebbik énem van urrá rajtam, nagyon bújós tudok lenni egy bizonyos mértékig. Nyilván azért csak nem támadok be ezzel olyat, aki erre nem vevő. Másmilyen értelemben vett gyengepontom pedig a nyakam. Nem szeretem, ha random belelihegnek és sálat sem hordok. Elég csak egy picit megfújni ott a bőrömet és teljesen libabőrös leszek, ami bizonyos esetekben előny, de nagyon nehéz vigyázni rá, hogy random pillanatokban távol tartsam mindenkitől. És igen, ilyenkor lenne hasznos a sál, de attól is elég kényelmetlenül érzem magam. A szimpatikus emberekkel először tartózkodó vagyok, tehát pont ellenkezőleg, mint mások.
Nehéz a bizalmamba férkőzni, de ugyanilyen könnyű is elveszíteni azt. Őszinte vagyok, néha már túlzottan is. Engem nem érdekel, hogy megsértődsz azon, amit mondok, de mindig annak fényében fogok bármivel kapcsolatban nyilatkozni, hogy én azt hogyan látom jónak vagy épp nem túl jónak. Épp ezért ha egy ocsmány ruháról kéred a véleményem, vagy az alakodról, miközben nem vagy épp nádszál-alkat, ne várd, hogy jópofizva hazudok az egód növelése érdekében; kíméletlenül meg fogom mondani, ha valami nem tetszik. Nem félek kimondani a véleményem a legtömöttebb helyeken sem, még ha ezzel kínos helyzetbe is hozlak. Kivételt képez ez alól az előbb nem név szerint említett pár ember, és persze a rangban fölöttem levők. Legyen elég ennyi, már így is túl sokat mondtam.

Kinézet: Még az elején leszögezném, hogy sose higgy a külsőnek. És hogy a kinézetemet tekintve mire számíthatsz, ha esetleg még nem láttál? Kezdjük a legszembetűnőbbel, azaz a magasságommal. Nem szeretnék rá túl részletesen kitérni, legyen elég annyi, hogy a 170-et sem érem el. Ha ez nem lenne elég, hozzáteszem, hogy kifejezetten kigyúrt sem vagyok, sőt. Azért látszik a testalkatomon, hogy farkas vagyok és a 6 kockám is megvan, de olyan ruhában, ami teljesen fed, még mindig csak egy madárcsontú, vékony vakarcsnak tűnhetek. Bár elég magas az alap testhőm, fajom képviselőinek nagy részével ellentétben azonban én egyáltalán nem szeretek túl lengén öltözködni, vagy épp sehogy. Nem, mintha lenne mit szégyellnem, de elég zavarba ejtő tud lenni, mikor bámulnak. Még akkor is, ha csak én képzelem be, hogy bámulnak...
Ami még borzasztó szembetűnő, hogy ázsiai vagyok. Ehhez viszonyítva is nagy, mandulavágású szemeim vannak. Mivel heterokrómiás vagyok a durvábbik fajtából, úgy nézek ki, mint egy husky. Bal szemem mély, csokoládébarna, míg a jobb a legvilágosabb kék, ami előfordul emberek körében; nem a szürkés fajta, inkább a jeges kék. Mikor hirtelen leszek ideges, vagy csak elég magas szinten, színük átvált egységes, ám világító sárgába. Én személy szerint ezt részesítem előnyben, még ha el is veszítem miatta a kisfiús imidzsemet; olykor rá is segítek kontaktlencsével, de az sosem adja vissza azt a színt, amilyen eredetileg szokott lenni. Hajam keleti mivoltomnak köszönhetően eredetileg fekete, és eléggé vastag szálú, így nem féltem annyira a festéstől. Mert igen, bármennyire is buzisnak tűnhetek most, de folyamatosan festegetem, hol hidrogénszőkére, hol tűzvörösre vagy épp rikító türkizre, mikor mihez van kedvem. Frufrumat nem sűrűn tűröm el a homlokomról vagy nyalom hátra, bár meg kell, hogy mondjam, az elég nagyot dob a - nem létező - férfiasságomon. Ha épp a csapattársaimmal vagyok mondjuk edzésen, gond nélkül kötöm felaz elejét, végülis ők már mindenhogy láttak, meg sem lepődnek az éppen aktuális hóbortomon.
Hogy az arcom többi részéről is essék pár szó... Hát, elég finom, lágy vonású arcom van, ez kölcsönöz nekem olyan ártatlan külsőt. Viszonylag vékony, mégis formás ajkaim és lapos orrom van, csak hogy ez se rontson az összképen. Nem kérkedni akarok, de tisztában vagyok vele, hogy jól nézek ki. Ha nem a szemem miatt épp, hát emiatt néznek meg az utcán.
Az öltözködés témával eléggé bajban vagyok, legalábbis ha beszélnem kell róla. Nálam nem úgy működik, hogy igyekszem egy adott stíluson belül választani a ruhatáram darabjait. Csak simán elhozom azt, ami épp szimpatikus és ezek a legváltozatosabb dolgok tudnak lenni olykor. Hogy írhatnám azért mégis körbe? Próbálok olyan ruhákat választani, amik bár kényelmesek, mégis úgy nézek ki 0-24ben, mint aki épp egy videoklipből lépett ki, itt is inkább a keleti stílust preferálom, ami igazából sokmindent vesz át a nyugatiaktól, mégis egyedi és könnyen felismerhető. Ezek után ha még mindig nincs előtted a kép, keress meg.



Életem története

Még csak dél volt, de a sötét felhők már eltakarták a Napot és az ég könnyei utat találtak maguknak a földre. Az eső eláztatott minden élőlényt Szöul városának területén. Az emberek futni kezdtek minden irányba menedéket keresve, próbálván megóvni magukat a teljes elázástól. Az idő hűvösebb lett, a köd pedig eltakarva az utakat okozott kisebb forgalmi dugókat a kellemesnek legkevésbé sem mondható tavaszi záporban.
Egy fiatalnak tűnő fiú futott az esőben edzőtáskáját a feje fölé tartva, remélve, hogy nem kap még jópár liter vizet a nyakába. 10 perce valószínűleg nem gondolta, hogy szüksége lesz a szobatársa által gondosan a dohányzóasztalra kikészített esernyőre, ami mellett ciccegve elsétált, mondván úgysem kell majd. És igen, ez a makacs idióta vagyok én. Morgolódva kutattam valami fedéllel rendelkező hely után, ahol lehetőleg meghúzhatom magam és nem hemzsegnek az emberek, tehát a kávézó kilőve. Mire már nagyjából csontig áztam, kiszúrtam egy telefonfülkét, ami látszólag üres volt. Mindenféle további gondolkodás nélkül futottam oda és léptem be, hatalmas robajjal csapva be az ajtót magam után. A kabátomat egyből ledobtam és megpróbáltam kicsavarni belőle a mértéktelen mennyiségű vizet, hiába. Ugyan a megfázás veszélye nem fenyegetett viszonylag magas testhőm miatt, viszont nem állt szándékomban az esőtől csöpögő blézeremet visszavenni; anélkül viszont teljesen hülyének néztek volna az emberek ilyen hűvös időben. Maradt az itt való szobrozás, csodálatos. Bár, ez már csak természetes volt, hogy megint a legjobb időpontot választottam portyázásra a parkban.
Már vagy három hete nem változtam át és már csak pár nap van teliholdig, kezdek teljesen kifordulni magamból.  A belső farkas egyre jobban próbál utat törni magának a felszínre, hogy végre az őt megillető módon kitombolhassa magát, ám eddig valahogy mindig én győztem vele szemben. Ha rajtam múlna, soha többé nem találkozna senkivel, de sajnos ez nem ilyen egyszerű. És ha ez nem lenne elég, sík ideg vagyok sokszor, mióta farkas vagyok. Reggel is úgy ordítottam szerencsétlen Xavival, mintha tönkretette volna az összes elektronikai cuccot a közös szobánkban, pedig csak mosatlanul hagyott egy bögrét nagyjából 10 percig. Ugyan nem vette magára, hisz hasonló helyzetben bármelyikünk ugyanilyen idegbeteg lenne, mégis bántott így utólag, hogy ilyen voltam a legjobb barátommal. Muszáj lesz kiengesztelnem, miután biztos leszek benne, hogy teljesen beszámítható vagyok. A fülke üvegén keresztül az égre pillantottam valami használható ötlet után kutatva emlékeim közt, mintha egy csettintésre a felhők ki tudnák írni a keresett kifejezést. Igyekeztem felidézni, mit mondott legutóbb, minek örülne legjobban. Valamint az ajtó mellett a falat díszítő lyukkal sem ártana kezdeni valamit, míg Kris észre nem veszi.
Ő  egyébként a kisebb, falkától különálló csapatunk, hát... vezére, aki elég keményen alfáskodik, ám általunk megszavazott rangja ellenére mindegyikünk barátja volt. Viszont elég durva büntetéseket tudott néha kiróni ránk. Főleg mikor épp ő sem valami nyugodt, mint mondjuk ebben a pár napban. De mivel a domináns hím akaratával ellenszegülni nekünk nem igazán lehet, nyikkanás nélkül tűrünk. Bár meg kell mondjam, a legtöbb igenis jogos, még ha durva is. Kinézetem ellenére borzasztó agresszív tudok lenni, ha épp olyanom van, de tőle eléggé félek. Ő pedig nagyon jól szórakozik, mikor valamelyikünk összerezzen hirtelen mozdulataira. Rám konkrétan még nem emelt úgy kezet, hiszen igyekszem tanulni a legutóbbi, kissé elfajult esetből, mikor sikerült úgy helybenhagynia Iant egy félresikerült trollkodásáért – amit mi már megszoktunk tőle, de Kris nem igazán tudja tolerálni -, hogy kétszer kellett újra eltörnünk a csontjait, mire normálisan képesek voltak összeforrni.
A vízcseppek a fülke fedelével való találkozása által előidézett kopogó hang újabb fogaskereket indított el a fejemben. Jobban belegondolva a mai napom már nem is lehetne rosszabb. Reggel a saját idiótaságomon összevesztem a legjobb barátommal, utána mérgemben összetörtem a kedvenc bögrémet, lévén az volt épp a kezemben. Ez volt az, ami a viszonylag nagy lyukat okozta a falon. A lépcsőn csak háromszor akartam hasra vágódni míg az első emeletről a földszintig elértem. Mindezt pedig megkoronázta a műkorcsolyázói kecsességgel véghezvitt hátraszaltóm, mikor vissza akartam menni az esernyőmért. És igen, ha nem lettem volna hisztis a csodálatosan kivitelezett mutatványom miatt, most itt lenne az ernyőm és ezzel nonszenszé válna a telefonfülkében való bujdosásom. Ha valahogy sikerülne a park erdejéhez eljutnom, átváltozhatnék és úgy már nem idegesít, ha elázok. Mármint ennél jobban. Nem is tudom, egyáltalán minek lőttem be a hajam, mikor tudtam, hogy csak azért jövök le a parkba, hogy végre átváltozhassak. A barlangunkban - ami belülről inkább hasonlít egy hatalmas kúriára - Kris ki is nyírna érte, amilyen kényes rá. Bezzeg ő akkor jár-kel farkasalakban, mikor épp úgy gondolja. Tudom, ő a domináns köztünk meg minden, de ez így tök szemétség.
Felettébb értelmes gondolatmenetemből egy hirtelen jött hang zökkentett ki, mire meglepetésemben megugrottam. Próbáltam beazonosítani, ki kopoghat, de a párás üvegen keresztül ez elég nehéz művelet volt még úgy is, hogy a látásom sokkalta jobb egy emberénél. Egy laza mozdulattal nagyjából szemmagasságban letöröltem egy foltot az üvegen, és rá kellett jönnöm, hogy ha nem engedem be, valószínűleg jól megfázik.
- Bejöhetek? – A hangja alig volt hallható, mégis gond nélkül vettem ki tisztán. Még mindig volt hely a fülkében, ezért ajtót nyitottam és beengedtem a kint ácsorgó személyt.
- Ah, köszönöm. Azt hittem, teljesen csapdába ejt az eső. – villantotta rám hálás mosolyát. Így jobban megnézve feltűnt, hogy ugyanabba a nembe tartozunk, mégis a tekintetem kissé elidőzött arcán. A szemeibe direkt nem néztem bele, de orra tökéletes vonalát követve pillantottam ajkaira és mielőtt még feltűnően sokáig bámultam volna, szerencsére észbe kaptam és elrántottam tekintetem. A második, ami feltűnt, hogy milyen furcsa a parfümje illata. Egyszerűen nem bírtam beazonosítani, egy eddig sosem érzett eszenciával rendelkezik. Kicsit vattacukros, de annál jóval kesernyésebb, férfiasabb. Ahogy ezen bíbelődtem, feltűnt, hogy azt nézte, ahogy én őt néztem. Egyből elrántottam tekintetem és igyekeztem más irányba nézni, hogy zavarom ne tűnhessen fel neki. Próbáltam elhitetni magammal, hogy nem is vette észre, de sejtelmes mosolya és kuncogása mást sejtet. Emlékeztek, mikor azt mondtam, nem lehet rosszabb? Visszavonom… Épp leégettem magam egy idegen előtt, ez igazán rám vall.
- Amúgy… Szia! – köszönt hirtelen az ismeretlen a lehető legédesebb eyesmile-lal, amit életemben láttam.
- Sz-szia. – jött tőlem a koránt sem magabiztos válasz. Úristen, Kai, ne viselkedj már úgy, mint egy tinilány! Embereld már meg magad! Nem veheti észre, hogy kicsit sem közömbös számodra. Várjunk… Miért gondolok én ilyenekre? Könyörgöm, ő is.. hát, maradjunk a fiú jelzőnél, férfinek azért még nem igazán mondanám. Ezen ráérek még rágódni, inkább megpróbáltam figyelni a szavaira.
- Dominic vagyok, Szöuli Művészeti Középiskola. – mutatkozott be először ő, miközben vizes kezét a blézerébe törölte és kézrázásra nyújtotta. Hogy lehetek ilyen bunkó? Bár ezek szerint a hyungja vagyok, maximum azt fogja hinni, hogy egoista paraszt vagyok, aki nem képes egyenrangúként kezelni őt amiatt, mert fiatalabb - bár ez nem meglepő egy embertől. Kis habozás után fogadtam csak el jobbját, amiből szintén erre lehetne következtetni.
- Kai… - kezdtem bele egész határozottan, hiszen azért a nevemet még nem felejtettem el, viszont az iskolám neve gondot okozott, ezért elfordítottam tekintetem, hátha így beugrik. És BAMM! – Yonsei Egyetem.
- Nem mondod, hogy négy évvel idősebb vagy nálam? – nevette el magát, ami nekem is mosolyt csalt arcomra.  – Azt hittem, idősebb vagyok nálad, olyan… Nem is tudom, babaarcod van. – tette még hozzá kis hezitálás után, mintha többször átgondolta volna, kimondja-e. Ennél a mondatnál kezdtem érezni egyre jobban, ahogy ég az arcom, tehát valószínűleg épp felvettem a piros egy igen élénk árnyalatát.
Ezután nem szóltunk egymáshoz, de én kivételesen nem éreztem kínos csöndnek. Sőt, egész kellemes volt, nem volt olyan fullasztó, mint a legtöbb emberrel. Az eső semmi jelét nem mutatta annak, hogy a közeljövőben elállna én pedig elkezdtem fázni így trikóban. Normális esetben – bár attól függ, mit nevezünk normálisnak – nem szabadna fáznom, de úgy néz ki, tényleg marhára meg voltam zavarodva. Sokszor mondjuk ahhoz is próbálom kötni, hogy rég változtam át, ettől pedig valamiért sokszor leszek emberibb. Nem tudom, a többieknél is így van-e, vagy csak én vagyok selejtes, de elég kellemetlen. Ez szép és jó is lenne, viszont előbb-utóbb akaratom ellenére kiborulnék és átváltozva mészárlásba kezdenék, mint múltkor, mikor próbáltam ellenállni. Akkor még nem voltam teljesen tisztában vele, mi is történik velem és borzasztóan megörültem annak, hogy egyre jobban kezdtem hasonlítani arra, aki voltam, mielőtt ez az egész farkas-dolog elkezdődött volna. Igyekeztem nem arra koncentrálni, hogy lassan a vérem is belém fagy – direkt fogalmaztam inkább így, hogy ne tűnjek parasztnak -, de ahogy megláttam tükörképem, feltűnt, hogy ajkaim szinte már teljesen elkékültek, míg az orrom és az arcom pirosas színt vettek fel. Nem bírtam eldönteni, hogy most tényleg ennyire fázok-e, vagy csak még mindig Dominic szavainak hatása alatt állok, és végülis csak elpirultam. Jó, inkább fogjuk az elsőre, úgy sokkal kevésbé égő. Az ujjaim remegtek még úgy is, hogy igyekeztem meleget előidézni kezeim összedörzsölésével. Teljesen fölösleges volt, hisz még mindig hullahidegnek éreztem magam, de legalább én mindent megtettem.
Már el is képzeltem, ahogy férfiasnak nem mondható hosszúságú szempilláim megfagynak és letörnek, mikor Dominic hirtelen megmozdult. Valószínűleg a meglepettség az arcomra is elég jól kiült, mivel egyből visszább húzódott, ahogy rápillantottam. Ha azt mondom, borzasztóan meglepődtem, az nem fejezné ki eléggé azt a sokkot, amit éreztem, mikor figyelmeztetés nélkül fonta végül körém karjait. Az amúgy sem kicsi szemeim nagyjából a kétszeresükre nőttek és szinte hallottam, ahogy az állam koppan a padlón.
- M-mit csinálsz? – dadogtam. Igazából egy picit őrültnek és abszurdnak éreztem az egész helyzetet, hogy konkrétan egy idegen ölelget egy ilyen apró helyiségben. Ezt akár vehetném szexuális zaklatásnak is!
- Remegsz és a blézeremet azért még sem adhatom oda, mert én is fázni fogok. Szóval miért ne osztozzunk inkább testmelegen? – tette fel a kérdést úgy, mintha csak épp azt közölte volna, milyen szar idő van. Először azt hittem, csak hülyéskedik, de mikor továbbra sem engedett, inkább már csak le akartam szidni, hogy csak random megölel egy olyan embert, akit életében először lát. Nem szabadna hibáztatnom emiatt, ugyanis az arcom alapján nem tűnök túl nagy fenyegetésnek. Ráadásul alacsonyabb is vagyok nála, és mintha ő izmosabbnak is tűnne. Végül inkább csak egy szó nélkül öleltem vissza, bátortalanul karolva át a fiatalabbat.
- Finom illatod van. – jegyezte meg a nagy csendben, ezzel jól rám ijesztve. Éreztem, hogy testem megfeszül, ahogy orra és ajkai súrolták nyakam vékony bőrét. Iszonyatosan reméltem, hogy nem tűnik fel neki, ahogy már fülem is felveszi arcom színét, vagy legalábbis ráfogja a hideg időre.
- Nagyon merész vagy. – nyögtem ki végül az egyetlen szalonképes mondatot, ami eszembe jutott.
- Igen, sokszor megkapom. – nevetett fel könnyedén. Nem igaz ez a gyerek, esküszöm. Hogyan lehet ilyen nyugodt, mikor nem tud rólam semmit? Ő nem tudhatja, hogy fenyegetést jelenthetek rá és a saját testi épségével játszadozik éppen, de lehetne elővigyázatosabb. Nem, nem akartam megtámadni, de tartottam attól, hogy ha még jobban zavarba hoz, annyira felhergelem magam, hogy nem fogom tudni visszafogni magam. És itt most éppen nem a kifejezés perverz jelentésére gondoltam, még ha ez is megfontolandó lenne.
- Mindig ilyen… közeli helyzetbe kerülsz idegenekkel? Szóval ez mindennapos nálad? – húzódtam el egy picit, hogy a szemébe tudjak nézni, de el még nem engedtem, túl kellemes volt így.
- Csak azokkal, akikről biztosan tudom, hogy nem fognak nekem ugrani miatta. – vont vállat nemes egyszerűséggel.
- És honnan veszed, hogy én nem fogok? – tettem fel a legkézenfekvőbb kérdést. Ő most teljesen hülyének nézhetett, vagy csak túl magabiztosnak, legalábbis arckifejezéséből ítélve. Az igazat megvallva fordított esetben én is hasonlóképp gondolkodnék.
- Csak tudom. Tulajdonképpen nem tűnsz olyannak, mint aki le tudna győzni. – nézet végig rajtam elgondolkodva, már amennyire tudott. – Sokkal vékonyabb vagy nálam. – tette még hozzá diadalittas mosollyal az arcán, mire én csak felhorkantottam, ezzel fejezve ki nemtetszésemet, amiért alábecsül. De ki tudja, ez még akár a hasznomra is válhat, csak ahhoz nem ártana, ha nem ez lenne az elsővel egybeni utolsó találkozásunk.
Ezután ismét ránk telepedett a csönd, mivel ezek szerint mindketten kifogytunk az olyan témákból, amikkel a társalgást nyújthattuk volna. Én nem is éreztem szükségesnek, csak igyekeztem kiélvezni a helyzetet, hogy ilyen közel volt hozzám és konkrétan a fejem a mellkasán pihent. Még az eső is elállt, a felhők pedig felfedték a Napot, ami így gond nélkül mosolyoghatott le a Földre meleg sugaraival. Még végig sem gondoltam, milyen bizarr látványt nyújthat, ahogy két fiú egy apró telefonfülkében egymáshoz bújik, egyből meg is láttam egy idősebb férfit a feleségével, akik elég rémülten merednek ránk. A nő épp igyekezett eltakarni egy négy év körüli kislány szemeit és a lehető legfelháborodottabb tekintetét lövellte felénk, amitől egy picit elszégyelltem magam.
- Dominic. – kezdtem bizonytalanul, mire csak hümmögést kaptam válaszul, hogy folytassam. – Most már elengedhetsz. – böktem ki végül. Nem akartam, hogy mindenki csőbuzinak nézzen. Nem, mintha nem lenne alapja, de ez így elég erős, és kissé megalázónak éreztem a nő és a férje tekintetét, ami a retinámba égett.
- Oh, sajnálom. – húzta vissza egyből karjait, mire én is oldalam mellé engedtem őket. Figyelmemet nem kerülte el, ahogy ezek szerint izzadt tenyereit megpróbálta észrevétlenül a nadrágjába törölni. Hogy ne lássa a mosolyt, amit ez az apró tette váltott ki – hisz ezek szerint nem lehetek közömbös a számára  -, automatikusan a táskám felé fordultam, hogy visszapakoljak bele mindent, amit kiszedegettem nagyjából negyed órája. Magam sem tudom, miért, de csak szó nélkül távoztam, egy széles mosolyt intézve felé. Még észrevettem, hogy szólásra nyitotta száját, de mire megmukkanhatott volna, már rég nem voltam ott. Egyre szaporáztam lépteimet, hogy minél gyorsabban elérjem a célom, ami a Central Park kisebbik erdeje volt, hogy végre kiélhessem beteges vágyaimat. Mert az, hogy szükségét éreztem, hogy egy állattá változzak, minden volt, csak épp normális nem. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, mikor pár perc lefolyása alatt végre fák vettek körül. Táskámat a szokásos, általam lila festékkel megjelölt bokorba dobtam és azzal a lendülettel adtam helyet állati énemnek. Legalábbis ezt tettem volna, ha telefonom nem zökkent ki pont az utolsó pillanatban.
,, Hol vagy? Úgy eltűntél... - X"
Kis gondolkodás után utam egyből a rejtekünk felé vezetett. Édes, hogy így aggódik értem, de ezután már ha kárt teszek benne, az az ő hibája lesz. Ahogy elértem az avarkupacot – nem értem, az embereknek ez nem tűnik fel például nyáron? -, óvatosan megrugdostam alatta a földet, hogy a kapu kinyíljon előttem. Fejemet megrázva indultam meg a hatalmas barlang belsejébe, ám ahogy a kapu ijesztő nyekergéssel becsukódott utánam, megrezzentem. Na, legalább már nem ugrok három métert tőle, ez is haladás. Peckesen, farkashoz méltón indultam meg a bejárat felé, mikor hirtelen a hátamba csapódott valami és ennek következtében a földön landoltam, csak épp pár méter csúszás után. Meg sem nézve, ki az, támadómra vetettem magam és pólója elejét kezembe fogva emeltem magam elé, hogy végigmérhessem. Hisztis mordulással veszem tudomásul, hogy csak Xavier jelentkezett önkéntesen vacsorának. Legalábbis lehetett volna valami hasonló következménye is ennek az idióta akciójának. Ezek szerint ő már nem haragszik rám a reggeli kis nézeteltérésünk miatt, amivel sikerül kissé megnyugtatnia. Vigyorogva a képembe bámult és szinte kicsapta a szemeimet, úgy próbált integetni, mire elnevettem magam, ami miatt ő a földön kötött ki, ha jól láttam, pont seggel. Mikor újra rendeztem vonásaimat, ő ismét rám vetette magát.
- Bambi~, még mindig sárga a szemed. Áh, mindegy is - rázta meg a fejét, de ennyivel nem úsztam meg. - Mit vettél nekem? – sikított rám egyből, jól elnyújtva az általa rám ragadt becenevet. Komolyan ilyenkor kételkedek benne, hogy ő egy felnőtt férfi, pedig ő a legidősebb köztünk. Értetlenül néztem hatalmas szemeibe, mire kissé elbizonytalanodott a tekintetéből ítélve.
- Kellett volna valamit? Csak azért mentem ki, hogy átváltozhassak. – közöltem vele a nyilvánvalót. Nem, mintha nem szóltam volna neki, mielőtt elindultam. És nem, mintha nem látná, hogy pont miatta halasztottam mégis.
- Chh, szép kis barát vagy. – adta a sértődöttet és végre feltápászkodott rólam. – Reggel tök bunkó vagy velem, hozzáteszem ok nélkül – hangsúlyozta ki jól ezt a két szót -, majdnem megeszel és közlöd, hogy nem hoztál nekem semmit. – sorolta fel mindezt flegmán, rosszallóan rázva a fejét, mire én is állásba pattantam és karjaimat egyből köré kulcsoltam. Arcomat szinte teljesen hajába temetve kezdtem el a legbűnbánóbb hangomon motyogni.
- Hyung, ne haragudj. Tudom, hogy pocsék barát vagyok és meg sem érdemlem, hogy szóba állj velem, de jóváteszem, megígérem. Mit szólnál, ha kezdetnek meghívnálak egy sütire? – bújtam hozzá még jobban, teljesen elszégyellve magam, de halk vihorászása kizökkentett. Mielőtt bármit is kérdezhettem volna, vállaimnál megfogva tolt távolabb, de épp csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Olyan aranyos vagy, hogy mindig beveszed a műhisztijeimet. – közölte mindezt hatalmas lelkesedéssel, miközben megcsipkedte az arcomat. – Amúgy – váltott hirtelen komolyabba – most épp nem jó, Kris hívott valamiért, csak kijöttem köszönni neked. De a sütizést még behajtom rajtad! – mondta hatalmas mosollyal az arcán, amitől én is akaratlanul elvigyorodtam. Mire megszólalhattam volna, ő már ott sem volt, jellemző. Vele egyébként a kezdetek óta ilyenek voltunk. Ő ilyen apróbb hülyeségeknél mindig kihasználja, hogy vele szemben naiv vagyok és mindent elhiszek neki, aztán meg jót derül rajtam. Ennek ellenére is én viselkedtem legtöbbször érettebben, ami nekem először elég kellemetlen volt – mégiscsak úgy viselkedek sokszor a hyungommal, mintha egy kisgyerek lenne -, de hamar hozzászoktam. Kénytelen is voltam, mivel megkaptuk egymást szobatársnak. Úgy néz ki, kicsit elbambulhattam, mivel valami elsuhant mellettem és kis híján szívrohamot kaptam. Valami, ami nagy volt és ijesztő hangot adott ki. Mikor végre feleszméltem, sikerült felismernem Eric motorját. Most nem azért, de mi az istent képzel ez a kölyök?! Kinyírja saját magát és azt is, aki az útjába kerül? Bármibe lefogadnám, hogy ő nem fog akkora lecseszést kapni, mint én, mikor „véletlen” átváltoztam a barlangban. Sőt, az is meglepne, ha Kris szóvá tenné neki. Soha, semmiért nem szidta le a kis maknaenkat, amit meg tudok érteni kapcsolatukat nézve, de ez így tök igazságtalan velünk, többiekkel szemben.
Idegesen trappolva indultam meg a hatalmas sziklaüreg belseje felé igyekezvén elérni saját szobámat. Belépve meglepődve konstatáltam, hogy az alatt az alig egy óra alatt, míg nem voltam itt, a lyuk nyomtalanul eltűnt. Mintha csak varázslattal tüntették volna el. Na, legalább le van a gond erről is. Unottan indultam meg az ágyam felé, hogy kicsit ledőljek pihenni – végülis csak nemrég keltem fel laza 13 óra alvás után... -, de ezen a helyen nem megy az olyan nyugodtan.
- Hyung! – robbant be a szobába hatalmas ricsajjal Ian, de úgy, hogy még szinte az ajtót is kirántotta a helyéről. Durcásan fordultam felé, el sem tudtam képzelni, mi az istent akarhat tőlem kora délelőtt. Értetlen pillantásomat valószínűleg biztatásnak vette, hogy mondja csak, mert sajnos egyből megeredt a nyelve.
- Hol voltál ebéd alatt? Mindenki téged keresett! – közölte mindezt tehetetlenül széttárt karokkal, amit én csak egy úristen-ezt-te-most-komolyan-gondolod fejjel díjaztam. Néha elgondolkodom, hogy vagy ennyire idióták, vagy csak egyszerűen olyan borzasztóan intelligensek, hogy én, mint egyszerű földi halandó nem értem a beszédüket. Hiába, itt mindenki hülye, csak én vagyok helikopter. Ölés léptekkel indult meg felém és elém érve kissé hezitált, elképzelni sem tudtam, mire készülhetett, de csak fogta magát és leült mellém.
- Igen, nyugodtan helyezd magad kényelembe, kérlek. – villantottam rá a legártatlanabb mosolyomat. Persze ő szerencsére tudta, mivel jár, ha szarkazmussal kombinálom, ezért egyből fel is pattant. Nem, amúgy nem azzal van bajom, ha valaki az ágyamra ül, de azért igazán megkérdezhetné, vagy valami. Még Xavira is rászólok érte, pedig évek óta egy szobán osztozunk, miért hagynám ki pont ezt a foggyost?
- Ezzel nem válaszoltál a kérdésemre, Bambi. – jött az újabb értelmes megnyilvánulás, amitől egyből felment az a bizonyos pumpa. Öhm.. Nem, nem az, úgy értem, tök ideges lettem. A feltételezhetően új és baromi drága ingjének elejénél fogva emeltem meg a földről nekinyomva a falnak. Elködösült tekintetemet az övébe fúrtam, csak pár centi választott el minket.
- Ugye tudod, mit gondolok erről a névről? – tettem fel a kérdést, amire száz százalékban biztos vagyok, hogy tudja a helyes választ. Sajnos engem nem túl nehéz kihozni a sodromból, és ez az egyik módja annak, hogy ezt egy másodperc alatt elérje valaki. Ő ezt tökéletesen tudja, mégis mindig elsüti. Én meg pontosan így reagálok minden egyes alkalommal, nem tudom, kinek jó ez. Nem érdekel, addig fogom ezt csinálni, míg végre észbe nem kap egy picit. Bár, mivel Ianről beszélünk, ezt szerintem teljesen kizárhatjuk. Mint mindig, most is először megijedt, aztán szimplán a képembe röhögött. Igazából ilyenkor sose bántottam még komolyabban, csak megrángattam egy kicsit, hogy azért tudja, hol a helye, de most úgy éreztem, szét tudnám tépni mérgemben. Vagy csak szimplán beleépítem a vastag betonfalba, amibe épp próbálom sikertelenül belepasszírozni. Arca újra rémültbe váltott, ami most engem késztetett mosolygásra. Nem, persze nem a szokásos, kaios mosolyommal jutalmaztam. Ugyan mosolyogtam, de ez az a tipikus kinyírlak-álmodban tekintetem volt, ilyenkor pedig az ember, vagy ez esetben farkas nem számíthat sok jóra. Egészen addig nyomtam neki egyre szorosabban a falnak, míg végül levegőért kapkodva nem kezdett heves bólogatásba. Mielőtt még elengedtem volna, gyomorszájon vágtam ököllel, hátha ebből már végre tanul. Ilyenkor utólag mindig tiszta pszichopatának érzem magam, de azzal szoktam nyugtatgatni magam, hogy a természetben a farkasok is így „nevelik” az alárendeltjeiket, aztán úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Végülis, mivel idősebb vagyok, jogom volt ehhez, mikor szükségesnek éreztem, legalábbis nálunk így működött. Csak aztán nehogy olyan legyek, mint Kris.
- Normális vagy? – intézte hozzám az első kérdést, amit végre érthetően is ki tudott nyögni a nagy fuldoklása után. Újra elkomorult tekintetemből valószínűleg levette, hogy ez így nem lesz jó, mert egyből felugrott állásba és hátrált pár lépést. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor elindult kifelé, ám mikor a keze már épphogy a kilincsen volt, megfordult és hátratett karokkal, sejtelmes mosollyal indult meg felém. Nem tudtam mire vélni a hirtelen jött változást a kedvében, így lereagálni se voltam képes és megtörtént a baj. Mikor már kellő kartávolságban volt, hirtelen jól pofán csapott két kézzel. Egyik kezében liszt, a másikban borotvahab. Mire feleszméltem a kezdeti sokkból, ő már rég az ajtón túl volt. Hangos, állatias morgás tört fel mellkasomból és egyből utána vetemedtem. Nem tartott sokáig beérni, de valahogy elérni nem tudtam mégsem. Ahogy elfutottunk Eric mellett, valószínűleg csak egy piros és egy fehér villámot látott elsuhanni maga mellett. Danny már nem volt ilyen szerencsés, őt sikeresen fel is löktük. Teljesen kizártam a külvilágot, hogy csak arra koncentrálhassak, hogy elkapjam ezt a vadbarmot, de valaki váratlanul elkapott mindkettőnket a pólónk nyakánál fogva, ami nekem konkrétan épp, hogy csak nem vágta meg a nyakamat. Morogva néztem fel az elkövetőre, de kikerekedett szemekkel és fülem-farkam behúzva állapítottam meg, hogy Kris bámult fél méterről elég dühösen az arcomba. Iannel egymásra néztünk és láttam, hogy ő sem volt kevésbé beszarva, mint én. Már felkészültünk mindketten, hogy kinyír minket, mikor hangos hahotázás csapta meg fülünket. Ilyenkor sosem értettem, szerencsétlen Eric hogy igazodik ki rajta. Elég zavaros és csavaros gondolatmenettel rendelkezett ugyanis a mi vezetőnk, és ezen tettével is sikerült efelől bizonyosságot tennie. Jó, igazából inkább olyan jófej-apa-fíling volt egy kivétellel mindegyikünknek, aki szerinte jogosan osztogatta az atyai pofonokat néha, de amúgy tök jól elszórakoztatott minket és egy bizonyos határig nyugodtan viselkedhettünk vele úgy, mint egy testvérrel. Mert igazából mind testvérek voltunk egy bizonyos szempontból, csak minket nem a vér tartott össze.
- Látom, ma téged is betalált a mi kis mókamesterünk. – karolta át a vállánál Iant közben borzasztó jól szórakozva arcomon, ami bele se merek gondolni, hogy nézhetett ki. – Inkább menj, mosakodj meg aztán egyél. – fejezte be és azzal meg is indult abba az irányba, ahonnan jöttünk, de még megfordult. – Jobbat mondok. Vidd fel Xaviert ebédelni, mert ő sem evett még, és egész megbeszélés alatt a fülemet rágta, hogy siessek, mert beígérted neki. – fejezte be hatalmas mosollyal az arcán és tényleg lelépett. Ahogy néztem, volt olyan kedves, hogy elrángatta magával a csapat „eszét” is. Gondolom látta rajtam, hogy szétkapom, ha egyedül hagy vele. Egyébként sokszor egész jó érzés volt, hogy mindig befenyíthettem azt, aki épp nem úgy viselkedett, ahogy nekem az tetszett. Nem voltak nagy elvárásaim a többiekkel szemben, és alapjáraton nem is ugrottam minden hülyeségért, sőt. Igazándiból Kris mulatott rajtam legjobban. Mikor ezek a farkasos-dolgok nincsenek rám hatással, teljesen kötél-idegeim vannak, egyszerűen nem lehet felhúzni, de ilyenkor mindig támadtam a legapróbb dolgok miatt is. Ilyenkor én is minimum tudathasadásosnak éreztem magam, de mindig azzal nyugtatgatom magam, hogy a hülye telihold hibája az egész.
Az egyik pillanatban csak annyit éreztem, hogy megint a földön kötöttem ki valakivel a nyakamban. Még csak rá sem kellett pillantanom, bele se kellett szagolnom a levegőbe, hogy tudjam ki az. Ez a nyakbaugrálósdi csak Xavi és Eric mániája volt velem szemben, de utóbbi ezt mindig megtoldja egy ijedt sikollyal, valamint előbb léptek le Krisszel, maradt az én lökött szobatársam.
- Úristen Bambi, de hiányoztál! – mondta pár centire az arcomtól, százwattos, levakarhatatlan mosollyal. Persze tudtam én, hogy most csak az éhség mondatja ezt vele, amitől akaratlanul is féloldalas mosoly kúszott arcomra.
- Ugye tudod, hogy mindig tudom, ha hazudsz? Nem én hiányoztam neked, hanem a kaja. – mutattam rá a nyilvánvalóra, mire ő beleboxolt a karomba, majd felállt engem is magával húzva.
- Nem, amúgy tényleg. Tudod, hogy mindig hiányzol, ha nem vagy velem, te hülye. – motyogta az utolsó félmondatot enyhe pírral az arcán. Ha nem ismerném gyerekkorunk óta, simán azt venném le az ilyen gesztusaiból, hogy belém van zúgva, pedig tudomásom szerint ő teljesen hetero. Aztán meg ki tudja, de ha az ellenkezője bekövetkezik, majd úgyis szól. – És persze közrejátszott a süti is, csak hogy ne mondd, hogy hazudok neked.
- Megtisztelsz. Így jössz? – néztem végig rajta és csak remélni tudtam, hogy a farmer-ing kombó megfelel neki, nem óhajt újabb 2 órát öltözködéssel tölteni. Férfi létére képes órákat szerencsétlenkedni, borzalmas.
- Én igen, de neked van valami az arcodon. – tájékoztatott miközben mutatóujját végighúzta arcom bal felén és a szája felé közelített vele. Kistányér-méretűre kerekedett szemekkel kaptam el az utolsó pillanatban a kezét. Nem hiszem el ezt az embert, komolyan mondom.
- Na, mi van az orroddal, te hülye? Ennyire ne legyél már éhes! – rivalltam rá egyből. De most tényleg, ilyen szaglással, ha úgy akarja már fél kilométerről is éreznie kellett volna. Még ha valami édes illata lenne, azt mondom oké, mindenki tévedhet, de teljesen normális, férfi borotvahab illatú volt. Egyetlen szó nélkül kapott elő a zsebéből egy csomag zsebkendőt, aminek segítségével ellenkezésem – „na, mit csinálsz, te idióta?”, „engedj már el, ne érj hozzám!”, „nem megyünk fel, ha nem hagyod abba!” és társai – ellenére is alaposan letörölgetett. Azzal karon ragadt és hatalmas lendülettel indult meg velem a kapuhoz. Próbáltam kihúzni a kezem az övéből, mivel attól, hogy az arcomat letörölte, a ruhám még mindig tiszta liszt volt. Hiába, nem is ő lenne, ha nem így reagálna az evés gondolatára. Csak azon csodálkoztam, hogy lehet ilyen jó formában annak ellenére, hogy a 0-24ben evett - mit evett, zabált, mintha 5 gyomra lenne -, ráadásul fiatalabb is legalább 10 évvel nálam. Végül arra engedte el a kezem, hogy fájdalmasan nyöszörögni kezdtem; szerintem megszánt, még ha nem is nagyon szokott, főleg ilyen esetekben.
- Negyed órád van Kai, érted? - nézett rám olyan komoly fejjel, mint szinte még soha. Rémült tekintettel indultam meg pontosan 78,146 km/h-val a szobánk felé, hátha ettől kicsit nyeregben érzi majd magát a nap további részében és abbahagyja a gyerekes viselkedést. Úgy értem azt, hogy túlzásba viszi és fel se tűnik neki. Fent az első utam egyből az ágyamhoz vezetett, gondoltam, ha elalszok, látja, milyen fáradt vagyok és legalább két órával eltolhatjuk a programot, de amint leültem, ijedtemben ugrottam akkorát, hogy az arcom ismerkedett meg közelebbről a padlóval. De semmi bemutatkozás, egyből egy szenvedélyes csókkal indítottunk. Puffogva tápászkodtam fel és bár bajom nem lett, az arcom kegyetlenül sajgott. Gondoltam, most már nem ártana, ha megnézném, mi volt az, ami így a frászt hozta rám; na, nem mintha azt olyan nehéz lenne. Ahogy a farzsebembe nyúltam, kis idő múltán tudtam csak megállapítani, hogy amit konkrétan fogok, az egy cetli. De… a fregoliról vettem le a gatyámat reggel, és ha kimostam volna a papírfecnit, szétmállott volna, nem? Magam elé véve hajtogattam ki, hogy megnézhessem, mégis mi áll rajta. Először nem is sikerült felfognom és mikor végre leesett, a szívem kihagyott egy ütemet, majd kisebb kihagyásokkal kezdte újra pumpálni a véremet. Ahogy éreztem, a legtöbb az arcomba ment.

„Szeretnélek újra látni. Szombat este 7 várlak a Starbucksnál. (Tudod, amelyik a fülkével szemben van.) – Dominic.”


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Patra

Vámpír
Vámpír
avatar


Hozzászólások száma : 40
Tartózkodási hely : Sin City

TémanyitásTárgy: Re: Kai Huang   Hétf. Május 12, 2014 12:31 pm

Hello Kai, itt a rémálmod PatraPatraPatra
Neked tényleg rosszul kezdődik ez a nap, mivel első körben kifogtad az admini gárda egyetlen tagját, aki nem az eseted és még végig is szenvedte magát a lazán majdnem 40 000 karaktert számláló lapodon. Igen, képes voltam lemérni, mikor már ellenőrzésnek bemásoltam a wordbe, hátha talál extra hibákat is amellett, amit én vettem észre. Tudom, szeretsz...
Nos, be kell vallanom, nekem tetszik az ötlet, hogy leírod a korábbi életedet, amelyet Koreában éltél még, de nem bántam volna, ha bele építesz egy kis sejtést arról, hogy miért is fogsz ide jönni és mikor érkezel a városba. Remélem hamar, nincs még farkasunk elfogadva Very Happy
A jellem tetszik, tényleg olyan kiszámíthatatlan, mint az et alapján maga a karakter, a kinézetnél pedig jár neked egy plusz pont a heterokrómiáért és látni is akarom *-*
A pozitív löket ezennel meg is volt, akkor pedig jöjjön a negatív. Tudom, hogy ismered a koreai nyelvet és valószínűleg probléma nélkül használod a kifejezéseket, de ez nem mindenkiről mondható el az oldalon, így megkérlek, a posztokban csak akkor alkalmazd a szavakat, ha valami módon egyértelműen jelezhető a jelentésük, például utána zárójelben, vagy a poszt alján...
Néhány helyen elhagytad a vesszőket Razz Tudom, nem nagy hiba, de azért gondoltam, szólok róla, hogy és elé is írunk bizonyos esetekben, lásd Magyar Helyesírás Szabályzat xD
Nem erősséged a külön írás, legalábbis a "farkasalak, tinilány, hátraszaltó, hullahideg, ..." inkább egy szóközzel együtt válik érthetővé.
Hangutánzó szavak, mint a puffog és a cicceg középen egy mássalhangzóval a helyesek!
Nagyjából ennyi a hiba, meg még pár, amit mikroszkóppal találtam és nincs kedvem megint megkeresni, de ilyen hossz mellett tűrhető, így hivatalosan is: ELFOGADVA
Foglalók és spuri játszani, farkuci!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Kai Huang

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Az éjszaka árnyai :: Karakterek :: Vérfarkas-